2016. február 22., hétfő

IKT óravázlat (statisztika)

Ebben a bejegyzésben egy vázlatos óratervet készítek egy IKT-eszközökkel támogatott matekóráról. Ez az óra egyébként (egy kicsit módosult és persze kidolgozottabb formában) sikeres megtartásra is került korábban egy egyetemi (IK-s) tanóra keretében, csoporttársaim körében.
Megjegyezném, hogy jelen formában nem megtartható, hiszen csak egy vázlat. Például a megérkezésre és elköszönésre, házi feladatra nem adtam külön időt, a vázlatos formában ennek nem láttam szükségét.

* * *

Iskola: átlagos szakközépiskola
Osztály: 9. évfolyam
Az óra címe: Statisztikai mutatók (2. óra statisztikából)

Oktatási cél és ismertetés:
A cél az előző órán tanultak elmélyítése, a fontos statisztikai mutatók kiszámításának begyakoroltatása, és jelentőségük megismertetése, érzékeltetése.
A tanulók az órán nemcsak az ismereteket elevenítik fel és illesztik be az eddig tanultak közé, de csoportos munkában statisztika készítésére is lehetőségük lesz, így önállóságukat és csapatmunka-kompetenciájukat is fejleszthetik.

Eszközök:
Az órai munkához a számítógépekre és internetre lesz szükség, minden diák saját géptermi számítógépe előtt ül. A tanár kivetítővel kíséri az ismétlést, és ennek segítségével osztja ki az órai feladatot is.

Óravázlat

0-8. perc: Mutatószámok ismétlése
Az előző órán tanult diagramtípusok és statisztikai mutatószámok ismétlése egyénileg egy egyszerű párosító játékkal. 5 perc letelte után a kivetítőnél ellenőrizzük.

9-15. perc: Új fogalom, és egy korábbi ismeret alkalmazásának felelevenítése
A gyakoriság és relatív gyakoriság fogalmainak tisztázása. Korábbi geometriaismeretek előhívása: hogyan számítunk középponti szöget egy körcikknél? Frontálisan, tanár által.

16-20. perc: Feladatok
A tanórához készített honlap meglátogatása, gyakorló feladatsor megoldása a Sulineten. Az ellenőrzés automatikus. (Érdemes a feladatsort lementeni, ha valakinek nem nyílna meg az oldal - ez olykor szokása. Illetve figyelni kell arra, hogy a sulinetes feladatsorok (ez is) gyakran hibás.)

21-36. perc: Összetett feladat csoportmunkában
A kivetítőn lévő összetett feladat ismertetése, melyekhez szükséges a tanult statisztikai mutatók kiszámítása. A feladatot a diákok csoportokra osztva oldják meg. Minden csoportnak egy kiemelt kérdés mellett kell érvelnie a többiek előtt a számításaik alapján. (Pl. "Milyen alapon állíthatja az osztály, hogy jó dolgozatot írtak?", illetve "Mi alapján állíthatja a tanár, hogy a dolgozatok rosszul sikerültek?")

37-45. perc: A diákok "vitája"
A feladatmegoldások, esetleges diagramok bemutatása, érvelés.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése