2016. március 5., szombat

Digitális kompetencia - a matematikatanításban

Kezdjem a könnyebbel? Minorszakom az informatika. Hogy hogyan fogom ott a digitális kompetenciát fejleszteni? Fogalmam sincs. :O
Viccet félretéve igen, az informatikaoktatás pont jó arra, hogy ezeket fejlesszük. Ellenben siralmas az informatikaoktatás helyzete a középiskolában! Általános iskolában még csurran-cseppen egy kevés óra a tanároknak - de én nem ott fogok tanítani. 2013 óta viszont a szakközépiskolákban a 4 évfolyamon 1 db, gimnáziumokban 2 óra van szánva informatikaoktatásra. Ha még szeretnénk ebből a tárgyból, azt már a szabad óraszámokból kell pótolni. Pont abból a tantárgyból, amely azt oktatná, amire a leginkább szüksége van a felnövekvő generációknak a piacon! Nemcsak az informatikus végzettségűeket vadásszák lepkehálóval és hatalmas a túlkereslet irántuk - pedig ez már elég ok, hogy felkeltsük a fiatalok érdeklődését a téma iránt, és ügyessé tegyük őket a számítógép, internet, modern eszközök használatában, illetve a fogékonyakat a programozás alapjaiban, hogy könnyen és szívesen tanuljanak aztán ilyen irányban tovább. Ezen kívül szinte minden munkahelyen kérik a legalább felhasználói szintű számítógép-kezelést, amit nem feltétlenül tanulnak meg otthon a gyerekek, hiába van lassan minden háztartásban legalább egy asztali gép vagy laptop.
Ha akármennyit taníthatnék informatikából a középiskolában, természetesen az érettségi anyagát szívesen megtanítanám és érdemesnek is tartom: alapszintű ismeretek, eligazodás az operációs rendszerben, fájl- és mappakezelés; szövegszerkesztés; táblázatkezelés; weblapkészítés.
Utóbbinál inkább a blogkészítésre helyezném a hangsúlyt, illetve olyan weblapszerkesztőet néznénk meg, ami egyszerűsíti az oldalkészítést. A HTML-szerkesztésnek csak az érettségihez szükséges alapjaival foglalkoznék, mivel azt gondolom, ennyi idő alatt és ilyen szinten nem érdemes ezt erőltetni a gyerekeknek, nem fognak ahhoz használható ismeretet kapni, hogy mai fejlettségű valid oldalt hozhassanak létre kódolással.
A különösen érdeklődőket viszont ebbe is jobban bevezetném, és természetesen fontosnak tartom a programozás alapjainak, az algoritmizálásnak, a programozó gondolkodásnak a megtanítását, ebben van ugyanis a jövő. Nagyon nehéz téma ez, de remek játékok és alkalmazások vannak, amivel akár már 5 évesek is elkezdhetik az algoritmikus gondolkodás magukévá tételét.
Informatikaórán van a helye a közösségi portálok veszélyeinek ismertetésének is, amire hatásos, érdekes gyakorlatokat lehet csinálni.

Rengeteget írtam már most, pedig a nehezebbik végét akartam megfogni a feladatnak: elmondani azt, hogyan fogom a matematikaórán fejleszteni a diákok digitális kompetenciáit.
Történetesen van egy olyan kurzusom, amelynek címe Okostelefonok a matematikaoktatásban, amin már most rengeteg ötletet kaptam erre vonatkozóan. A fejszámoló párbajok és a függvényekkel, geometriával kapcsolatos szemléltető alkalmazásokon kívül néhány játékos matekos, logikás programmal már megismerkedhettem. Emellett - amit jó üzenetnek tartok - arra buzdít a tantárgy oktatója, hogy ne féljünk engedni a diákoknak, hogy a tanteremben is használják okostelefonjaikat. Így a matekórák akár okoseszközeink megismeréséről is szólhatnak, és ezzel az érdeklődést is növeljük a tantárgy iránt.
Matematikai programok telepítésekor egy matektanár is felhívhatja a figyelmet a veszélyekre, amelyek akkor leselkednek ránk, ha megbízhatatlan forrásból töltünk le. A kutatómunkák során szkeptikus hozzáállást alakíthatunk ki a diákokban a nem megbízható forrásokkal szemben, és szövegszerkesztő, táblázatkezelő ismereteiket is előhívhatjuk, fejleszthetjük.

* * *

A következő videó pedig nem annyira a kompetenciáinkról szól, mint inkább arról, hogyan viszonyulnak a mai fiatalok ehhez a nagyon fontos 21. századi eszközhöz, az okostelefonhoz. Olyan videót kerestem, amelyet akár diákoknak is levetíthetnénk, valami tanulságosat és érdekeset. A jelenetekben látszik is, hogy a fiatalok nagyon megértik, miről szól ez a videó, és mi a probléma.

Jó nézelődést! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése